Vissza emlékezés...2. Ölelés...

Hola mindenkinek!
Remélem mindenki élvezi a hosszú szünetet, és senkinek nem zavar be ez a fránya idő ...
Köszönöm a hat kommentelőt : Miranda, Dorci, Tiko, Little Zsoo, Anna és Kicsi Boonak :)
Remélem mindenkinek tetszeni fog az új rész;)
Xxx Galletitas: Eli
U.i.: egy ideje egyedül írom... És mostmár hivatalosan is csak én írom a részeket;)

A kövi rész 7 komment után jön :)



Az előző részben:

-Illu beszélnünk kell! - szorítottam meg a kezét kicsit.
-Jó lökjed! - mosolygott bíztatóan és letette a kezében lévő tollat az asztalra.
- Segítened kéne...- húztam el a számat.
- Jó segítek de neked is segítened kéne. Tudod van az a pasi judón...
- Illuzia... - néztem rá könyörögve mert már nagyon kivoltam, ezektől az érzelmektől...

- Valami baj van? - hajolt közelebb hozzám.
- Bella jól vagy? Olyan fejet vágsz, mintha beteg lennél - üllt le mellém Márk, és kikezte pakolni magyarórára az irodalom füzetét és a tankönyvét... ( mellettem üll.)
- Nem semmi, csak fáj a hasam. - néztem Illura.
- Holly! Gyere velem ki a mosdóba, MOST! - Ajjaj Holly a második nevem és ha Illuzia így nevez akkor az ,vagy nagyon-nagyon jó, vagy nagyon-nagyon rossz. És sejtéseim szerint az utóbbi nyert, ez esetben.
- Lányok... - legyintett Márk - nem tudnak egyedül pisilni. - mosolygott rám.
Mármegint, nem tudtam elszakítani a tekintettem tőle. Legszivesebben rávetettem volna magam halványrózsaszín ajkaira, és... Jesszus, hogyan gondolhatok én a legjobb barátom és az én kapcsolatomról ilyet?! Az arcom összerándult a gondolattól.
- Holly?! Jól vagy? - kérdezte aggódva Illu.
- Nem, tényleg ki kell mennem a mosdóba... - De már nem tudtam befejezni a mondandómat mert...
- Pffúúújjj!!!, Hahahaaa. Ez jó volt Isa! - akart velem pacsizni Robi.
(Hát igen Robi a leghelyesebb pasi az egész évfolyamból, ezért minden lány vele szeretne randizni vagy egyáltalán mutatkozni ,de amilyen helyes olyan hülye...Semmit sem tud felfogni.Ha legalább EGY, EGY dologból lenne kiemelkedő a külsején kívül, lehet, hogy még el is viselném.)
Ahelyett, hogy a kezén csattant el, az arcára csaptam a kezem.
- Te hülye, nem láttad, hogy az előbb kihánytam a reggelimet. Ez rohadtul nem vicces.főleg azért mert a kaját nem pazaroljuk hanem megesszük, szeretjük...mindegy, most nem ez a lényeg... - keztem volna el kajáról való áradatomat, de azt hiszem már megtettem párszor, ezért folytattam amit elkeztem ( nem a hányást). - Remélem feltudod fogni a minusz ezer IQ-s agyaddal! , ha legalább tudnád mi az, az IQ...- hadartam el neki, inkább ordítottam. Elfordultam tőle de egy kis hezitálás után megfordultam és felpofoztam... Megint. - Te rohadék! - üvöltöttem az arcába.
- Mi folyik itt?! - kérdezte rémülten a magyar tanár, amint belépett az osztálytermünk ajtaján.
- Elnézést tánárnő Isabella rosszul van. - karolt át féloldalasab Illu.
- És az előbb ide hánytam. - huzogattam a szám, kicsit megjátszva, hogy rosszul érzem magam.
- Jó akkor Isabella töröld fel a padlót! - mutatott Illuziára.
- Elnézést tanárnő de én Illuzia vagyok, azért öt éve megtanulhatta volna... - Püffögött Illuzia. Sosem szerette, ha egy tanár összekevert minket.
- Jaj mit számít az-az öt év? Márk ha lennél oly szives lekisérni Bellát az iskolaorvoshoz. (mondta mostmár helyesen a nevemet.)
- Persze tanárnő. - fogta meg a kezem, és kivonszolt a teremből, átemelve a hányásomon.
( Amilyen szerencsétlen vagyok simán eltaknyoltam volna a saját visszaöklendezett ennivalómon.)
A kezem égett minden kis érintésétől, amitől elkábultam.
- Jól vagy? - kérdezte Márk.
- Igen! - mondtam kisé gyorsabban mint kellett volna. - Á gyere be velem. - néztem rá könyörgően miközben a lány WC- re mutattam.
- Oké. Te tudod, hogy... - de a többit nem tudtam végig hallgatni mert berohantam egy fülkébe és amit lehetet mind kihánytam.
- Hé te mennyit szoktál csak reggelire enni? - kérdezte viccelődve. - mert elég soknak hallatszódott - mosolygott rám a tükörből amikor mostam le a számszéléről amár félig megemésztett ennivalót. Halkan várta még öblítek egyet, és felkötöttem a hajam egy lófarokba.
- Gyönyörű vagy! - nézett a szemembe, amitől hirtelen felindulásból hátra fordultam, és megöleltem... Majdnem, majdnem megcsókoltam.De nem tettem, pedig annyira vonzott, az illata, szeme, mosolya, kedvesége.
Nem tudom medig állhattunk így, de jó volt... Nem is, tökéletes volt, ahogy kezét erősen derekam köré fonta,és én a vála fellett kulcsolom össze kezeimet, ahogy melkasa az enyémhez simult.Lábujj hegyen álltam, hogy fejünket egymás nyakába fúrjtuk...Ez a pillanat, percek... Tökéletesek voltak...

Egy ölelésnek hatalmas értéke van. Segít abban, hogy szavak nélkül tudasd a másikkal mit érzel iránta, azt a hihetetlen szeretetet, barátságot, amit Márk iránt éreztem. Ha rossz napod van, ha ideges vagy, egy ölelés segít mgnyugodni, mint most is szorító ölelése kinyomott belőlem minden félelmet, bátortalanságot, rossz gondolatott. Egy ölelés érezteti, hogy biztoságban vagy. Egy ölelés segít kibékíteni, segít jobban sokkal jobban szeretni. Egy ölelés lehet fájdalmas, boldog, lehet tiltott vagy éppen titkos... De felesleges soha! Hirtelen elmúlt minden fájdalmam. A hányingernek nyoma se volt. Úgy éreztem ennek az ölelésnek hatalmas értéke volt.Elválaszthatatlanoknak éreztem magunkat.
Márk szorasabban magához húzzott, és elengedett.
- Jobban vagy? - húzta félmosolyra száját.
- Kicsit. - válaszoltam elmélyedve tengerkék színű szemeiben.
- Akkor leviszlek az orvosiba. - kapott a hátára.
- Hé! Nem kaphatsz csak úgy fel a hátadra! És amúgy is azt mondtam, hogy jobban vagyok! - kapaszkodtam meg raja.
- Isabella... Tudom, hogy még mindig nem vagy jól...és őszintén én sem. - rakott le.
- Mi a baj? - kérdeztem és megsimítottam az arcát.
- Szerelmes vagyok...